Volt már ilyen,

Hallottál róla.

Idegen helyen

Ér majd a holnap.

Nem kérted, és

Nem ezért adjad,

Dobozba küldjék a

Veled halt bizalmat.

Volt már ilyen,

Hogy minden lángol.

Porba vész jövő,

Múltad gyászol.

Mire rájöttem, hogy legyen

Már döntöttek helyettem.

Nem akartam itt lenni.

Névtelen eltűnni.

És már csak a válasz maradt,

Mire még szó nem akadt.

Az utolsó mondat,

Mely lezár vagy folytat.

Hogy jó lett-e vagy mégse,

Mi két pont közé vésve,

Zárja magába a holnap,

És mából tesz majd múltat.

Még egyszer vissza néz-e,

Mikor felvillant a fénye?

És talált végre utat,

Mi maga felé mutat.

Sejtettem már kilenc előtt

Tudtam mire tízet ütött

Tizenegyre fel is fogadtam,

Végtelen, hogy elfogadjam.

Nem maradt már semmi,

Mit fel lehet ismerni.

Nincs lélek, csak hús,

Mit unalomból nyúz.

Egy üres tekintet,

Nevetve legyintett.

Pont erre vágytam,

Magamra találtam!


Egy újabb kilengés,

Miből még visszatér.

De mennyi maradt még,

Belőle ép?


Látom, mit tettem

Mi mindent elvettem.

E szabadságnak ára,

Önmagának kára

Vágj mélyen magadba,

Kéri és megkapja.

Tépj még egy darabot,

Tudod, hogy akarod.

Dobd oda önként,

Add át a döntést.

Ő majd attól lesz,

Ha többet kér, mint tesz.

És ha Ő, Akkor Te is,

Hibátlan a tézis.

Egy utolsó lélek morzsát,

Még örömmel el rág.

 

Kell ami ámít,

Akarod ami kábít.

El akarod hinni!

Így kell annak lenni!

Elnyeli a győztes kiáltást,

Őrzi szerelmes sírását.

Haldokló utolsó légzését,

Milliók keserves kérését.

Viszi a millió imát,

Mit ezer ajak kántált.

Füstté vált testet

Mi vele szállt, eltüntet.

Hallgatja és elengedi,

Nem ítél, tovább viszi.

Látja és hallgat,

Mesélsz, de nem faggat.

A semminek mesél

Történetet a szél.

Kiáltott ezer szónak,

Hazug választ ígért.

Itt egy falat nyomor,

Lakjál jól!

Gyűlöletből egy csokor,

Legyél jól!

Adjál felénél többet,

Csak ennyit kér!

Ne tudjad, csak higgyed,

Mindent megér!

Szeret majd cserébe,

Megírták!

A mártírok a kereszten,

Kibírták!

De ő a barátod, és szeret

Bármit megtesz

Veled

 De nem Neked.

I.

Nem leszek hősöd,

Sem apád helyett apád.

Ki kakaót főzött,

És reggel azzal várt.

Nem leszek első,

Ki gyerekkel áld,

Sem árnyas erdő,

Hová ültethetsz fát.

Nem leszek képen mosolygó,

Mutogatható pár

Csak egyhelyben toporgó,

Semmiből, sehova ág!



II.

Amit látsz nem más,

Csak mit látni akarsz.

Valódi egészt

Inkább letakarsz.

Színekkel hazudod,

A vásznat tele.

Rámutatsz boldogan,

Élnék vele!

De nem látod, talán

Nem is bírod.

A festék az mitől.

Elrothadok!

Elporladok!

Ideák, melyre felesküdtek

Ezrek meg ezrek

Benyújtják a számlát,

Itt az idő, halj meg!

Hangzatos kiáltványod

Ér most neked annyit,

Hogy vérbe fojtsd azt,

Ki ellenkezni látszik?

Vagy üres frázis talán,

És másik alá bújsz?

Lecseréled gyorsan,

S törlődik a múlt?

De nem! Most nem úszod meg,

Szavad homlokodra égett.

Töltsd most meg áldozattal,

Mit szád eddig csak bégett.

Most mutasd mennyit ér,

Bőgő hangod súlya.

Vagy pusztán szavak?

S foszlik az idea.

Olyan jelent élsz meg,

Melynek jövője is múlt.

Horizontját nézed,

De mit látsz az, azon túl.

Ki se gondoltad,

Mégis késő már!

Jobban húz a mély,

Visszafordulnál!

Megfeszülsz és küzdesz,

Háttal már a végnek!

Minden erőfeszítésed

Csak közelebb visz téged.

Hamis kontroll-érzet,

Jött a felismerés.

A megtörténtet nézed,

Nincs már menekvés.

 Egyiken fény, mi mindent láttat,

Valóság vagy káprázat

Világos fedi árnyoldalát,

Erőszakolt ál-mosolyát

Amott vár az éj sötét,

Kabátként feledésnek ködét,

Hideg földje, Rád borítja,

Rideg kézzel begombolja.

Itt maradtál magadra,

Mástól várva válaszokra,

Melyik út visz majd előre

Melyik kerül életedbe?

Két lét között meghasadva,

Keresztúton ragadva,

Nem suttogja senki,

Merre kéne lépni